Útmutató

Drágáim, mostanság elég kemény időszakot éltem meg. Megpróbáltam a jövőmre koncentrálni, mindent megtenni az álmaimért. Erősen tanultam, gyakoroltam, dolgoztam és kutattam a Nagyok után, akiktől elleshetek pár dolgot. Egyre több tennivalóm lett, nagy terhek zuhantak a vállamra és elhatalmasodott rajtam a végtelen mennyiségű stressz. 

Csak egyetlen nagyon fontos dolgot felejtettem el: élvezni a nagybetűs ÉLETET. Azt csinálom, amit szeretek, amit mindig is szerettem volna, és valahogy mégsem tetszett... Az örök szerelmemet, a hivatásomat elkezdtem feladatként szemlélni. De nem az! Én választottam, és nem azért, mert képes vagyok rá, amint belehúzok. Hanem, mert ez éltet. Belehalnék, ha orvosnak, ügyvédnek, tanárnak, pincérnek, vagy akár takarítónak kéne mennem. Pedig bármelyik sikerülne, ha akarnám, és csak arra koncentrálnék. 

Igen, az életed a tiéd, Drágám. Te döntöd el, mit akarsz vele kezdeni, és azt elég ügyesen kell alapozni. Én már nagyon régóta tudom, hogyan fog kinézni a jövőm, tudom, mit kell tennem érte. De, Drágám! 15 éves vagyok! Okés, hogy már minden porcikámmal el szeretném érni  célom. Gondolom, ismerős érzés.

Pont ez a legnagyobb stresszforrás. Sürgetem a jövőt. Ám most csak sikítani bírok; ÁLLJ! 

Igaz, sosincs elég időnk a fölösleges dolgokhoz. Arra viszont bőven van időnk, hogy éljünk. Nem 10 év múlva, nem akkor, mikor meg van a célegyenes. Hanem mindig. Minden egyes percben.

Mert erről szól az élet: hogy éljünk.