"Én nem vagyok depressziós, nem érzek szomorúságot"

Az emberek többsége úgy értelmezi a depresszió fogalmát, mint a hosszútávú szomorúságot, természetellenesen sok sírást. Ám ez egyáltalán nem így van.

Egy depressziós ember lehet, hogy egyáltalán nem sír, hiába szorít a torka, hiába lenne egy kiadós bőgés után a világ legmegkönnyebbültebb embere. Lehet, hogy még csak nem is szomorú.

Ha valaki tényleg belesüllyed a futóhomokba, reggelente alig tud kikászálodni az ágyból. Nem mintha fáradt lenne, csupán semmi kedve sincs élni. Nincsen jövőképe, még a közeljövőbe sem lát bele. Úgy érzi, bármit cainál, az teljesen haszontalan. Nincs kedve a szokásos hobbikaihoz, amik azelőtt megnyugtatták. Nem eszik egyáltalán, vagy épp sokkal többet az átalosnál. Nem lszik, csak pár órákat, vagy szinte napokat átalszik. Semmit nem akar csinálni, az arca mindig semmitmondó, elkülönül a többiektől. Nem érez éhséget, jó kedvet, boldogtalanságot, nem érez semmit.

Semmit, csak a nagy semmit. Egy lyukat, mintha kilőtték volna a mellkasát. Az űrt pedig nem tudja betölteni talán soha.